Yves Rocher termékek tesztelése

Születésnapomra Yves Rocher vásárlási utalványokat kaptam. Nem véletlenül, mert a családban sokan tudnak róla, hogy imádom ezt a márkát. Régebben szinte két hetente, de havonta egyszer minimum vásároltam náluk. Ez a lelkesedésem egy kicsit már alább hagyott, de ezért még most is sokszor betévedek és veszek egy-két dolgot. A márkáról egyébként annyit érdemes tudni, hogy főként növényi eredetű összetevőket használnak, de nem minősülnek natúrkozmetikumoknak. A legnépszerűbb termékeik a tusfürdők, melyeknek szinte egytől egyik csodás illatuk van. Személy szerint én is emiatt szerettem bele a márkába, de főként a limitált kiadású, szezonfüggő illatkombinációk voltak számomra a befutók. Ezen a kategórián belül pedig a karácsonyi kiadásaik, amit mióta ismerem a márkát, egyik alkalommal sem hagyok ki.

Most viszont amikor megkaptam az utalványokat, úgy döntöttem, hogy csakis újdonságokat veszek és próbálok ki. Eddig igazából bármit vettem náluk, soha nem csalódtam, és nem volt ez másképp ezekkel a termékekkel sem. Lássuk akkor őket egy kicsit közelebbről!

Zuhanyzás közbeni testápoló olaj

Amit a termékleírás ígér:

Táplált és bársonyos bőr már zuhanyzás közben. Már a zuhany alatt táplálja és lággyá varázsolja a bőrét zsíros érzet nélkül. A gazdag olajos textúra finom tejes habbá oldódik a bőrön, amint vízzel érintkezik. Ásványi olaj- és parabénmentes termék.

Amit én tapasztaltam:

Kellemes, enyhe illata van. Felkenéskor tényleg megváltozik kicsit az állaga, de habnak semmiképp sem nevezném. Hidratáltabb és puhább tőle bőr. Nem hagy ragacsos érzetet a használat után. Nagyon keveset kell belőle nedves bőrre felvinni, majd egy rövid hatóidő után leöblíteni. A törölközésre viszont érdemes odafigyelni, és a nedvességet csak finom mozdulatokkal felitatni, mert az olaj foltot hagyhat a törölközőn. A zuhanyt viszont nem éreztem csúszósabbnak tőle.

Összességében nem rossz termék, főleg azoknak, akiknek kiszáradásra hajlamos bőrük van és nem igazán szeretnek a testápolással időt eltölteni. Őszintén szólva én nem használom mindennap, de néha jól esik a bőrömnek egy kis extra kényesztetés.

Ha érdekel ez a termék, ide kattintva tudhatsz meg róla több infót.

Elixir Jeunesse regeneráló szérum külső káros hatások ellen

Amit a termékleírás ígér:

Az Aphloia természetes módon asszimilálódik a bőr által. Hatékonyan veszi fel a harcot a bőröregedés jelei ellen a kettős hatásának köszönhetően: fokozza a regenerálódási folyamatokat, és védi a bőrt a káros környezeti hatásoktól.

– A bőr mélyebb rétegeiben: a bőr szerkezete regenerált, és megerősödött.

– A bőr felszínén: véd a káros környezeti hatások ellen.

In vitro tesztekkel igazolva.

Amit én tapasztaltam:

A termék pipettával van ellátva, amivel könnyedén fel tudunk szippantani annyi terméket amennyire szükségünk van. A leírás szerint egy pár cseppre van szükség, amit egyenletesen kell eloszlatni az arc bőrén. Ugyancsak a felhasználási javaslat szerint a szérum után érdemes a megszokott vagy a termékcsaládban megtalálható arcápolót használni. A termék állagát és illatát tekintve kellemes, friss, kicsit zöldes de áttetsző színű könnyű folyadék. Megtisztított arcbőrre vittem fel és miután eloszlattam, pillanatok alatt beszívta a bőrön. Egy percet sem kellett várnom a szérum utáni krémezéssel. Önmagában használva a szérumot ragacsos érzetet hagy maga után, ezért fontos, hogy utána krémezzünk, ahogy azt a használati utasítása is javasolja, így ez az érzet teljes mértékben megszűnik. A szérum kellemes érzést biztosít a bőrnek, frissít, nyugtat és rögtön érezhető a hidratáltság, feszesítő hatása viszont önmagában elég gyenge. A 20-as és 30-as korosztálynak, akiknél még csak kezdetlegesek a bőröregedés jelei teljesen megfelelő, de ha valaki kifejezetten a ránctalanító hatása miatt venné meg, azt nem igazán javaslom. Használatával a bőrérzet puhább, egyenletesebb és táplált.

Összességében nézve, aki nem kifejezetten ránctalanítót szeretne, hanem csak megelőzni a bőröregedést, annak ez egy szuper termék. Mindennapos használatnál előfordulhat a bőr száradása, mert elég magas a termékben a szárításra hajlamos összetevők (glicerin, kamilla, alkohol) száma, de én őszintén szólva 2-3 naponta használtam, és így semmi ilyesmit nem tapasztaltam, pedig sajnos hajlamos rá a bőröm.

Ha érdekel ez a termék, ide kattintva tudhatsz meg róla több infót.

Testápoló, Bourbon vanília

Amit a termékleírás ígér:

A bio mezőgazdaságból származó karitévajjal és Bourbon vanília kivonattal gazdagított hidratáló testápoló egyszerre viseli gondját a testnek és a léleknek. Az eredmény: hidratált, és kellemes illatú bőr. Bőrgyógyászati ellenőrzés mellett tesztelve. Több mint 96%-ban természetes eredetű összetevőket tartalmaz. Újrahasznosítható flakon, mely újrahasznosított műanyagot tartalmaz. Ásványi olaj- és parabénmentes termék.

Amit én tapasztaltam:

Erőteljes vanília illata van, ami tartósan érződik a bőrön. Annak aki szereti a vaníliát nagyon kellemes, aki annyira nincs odáig érte, tömény és zavaró lehet. Az állagát tekintve lágyan krémes, könnyű textúrájú. Inkább vizes, mint zsíros állagú krém. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan beszívódik és nem hagy zsíros, ragacsos bőrérzetet. Ugyanennek a tulajdonságának a hátránya, hogy kevésbé hidratál, mint egy zsírosabb kenőcs, így nagyon száraz bőrre lehet, hogy keveset nyújt.  A krémtől független tapasztalat, hogy ez az újrahasznosított flakon nagyon kemény, így elég nehéz kinyomni belőle a terméket.

Összességében ez egy nagyon finom illatú testápoló, ami normál és enyhén száraz bőrűeknek tökéletes választás.

Ha érdekel ez a termék, ide kattintva tudhatsz meg róla több infót.

Érdemes egyébként törzsvásárlói kártyát igényelni náluk, mert minden hónapban küldenek képeslapot különböző kedvezményekkel, illetve ha megadod a születési dátumod, akkor a születésnapod alkalmával különleges ajándékkal lepnek vásárlási kötelezettség nélkül.

Ha tetszett a bejegyzés kattints a megosztás gombra, illetve ha van véleményed vagy kérdésed a témával kapcsolatban írj nekem a megadott elérhetőségeken!

One Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük