Őszintén a felnőtté válásról…

Mikor válunk felnőtté? Szerintem ez sokunk számára egy nehéz kérdés lehet. Én például nem tudom megmondani, hogy mikor éreztem először azt, hogy igen most már felnőtt vagyok. Persze van az a bizonyos 18 éves kor, amikor az ember hivatalosan felnőtté válik, de így utólag visszatekintve kicsit sem viselkedtem annyi idősen felnőttként. És szerintem ezzel sokan vannak még így. Akkor persze azt éreztem, hogy mivel betöltöttem a felnőtté váláshoz szükséges kort már a magam ura vagyok. Ez hivatalosan így is van. Szabadság. Buli. Na de hol a felelősség? Igen, számomra a felnőtt lét teljes mértékben a felelősségvállalással függ össze.

Mit jelent a felnőttség?

Számomra azt jelenti, hogy ha döntéseket kell hozni, tisztában vagyok vele, hogy azért én vagyok a felelős, és a döntésem kihat a családomra, a kisfiamra és a férjemre is. Férjemet kérdeztem, hogy ő mit gondol a felnőttségről? Először egy jót nevetett, hogy miért pont tőle kérdezem, hiszen ő még mindig nem nőtt fel. Végül komolyan vette a kérdést, és szerinte ez minden embernél máshogy történik. Abban teljesen egyetértettünk, hogy nem lehet életkorhoz kötni. Vannak, akik kénytelen még 18 éves koruk előtt felnőni, mert olyan élethelyzetbe kerülnek, ahol nincs választásuk, és vannak olyanok is akik majd 30 évesen is képesek gyerekesen viselkedni. Akadnak olyanok is, akiknél egy hatalmas változás az életükben meghozza azt, hogy felnőttként álljanak a dolgokhoz, gondolok itt akár egy költözésre, vagy szakításra.

A szüleimmel

Egy biztos, hogy a szüleinknek mindig gyerekek maradunk, és ameddig ők ott állnak mögöttünk, bármilyen élethelyzetbe is kerülünk, addig talán nem is érezzük, hogy milyen igazán felnőni. Mert ők ott vannak, és mindig kislányomnak vagy éppen kisfiamnak szólítanak. Hogyan is érezhetné bárki ilyenkor, hogy ő már felnőtt?

Vannak akik akkor nőnek fel, mikor elkerülnek a szülői háztól. Egy költözés igen nagy lépés az biztos, de nálam nem ez volt az a pont ahol érezni kezdtem bármit is a felnőttségből.

Az első fontos állomás: az érettségi

Az egész talán a gimiben kezdődött az érettségire készülve. Ott először éreztem azt, hogy ennek bizony tétje van. Tudtam a céljaimat. Azt, hogy mi szeretnék lenni, mivel szeretnék foglalkozni. Ahhoz hogy elérjem, az első lépés pedig egy jól sikerült érettségi. Akkoriban már a szüleim is talán egy kicsit kevésbé fogtak és felügyelték, hogy mennyit is tanulok. Látták a jegyeim, beszéltek a tanárokkal, így tudták, hogy nincsen nagy gond és bíztak abban, hogy lelkiismeretesen készülök. Szóval én először abban az időszakban éreztem, hogy felelős vagyok azért, hogy tanuljak és sikeresen zárjam a középiskolás éveimet, bekerüljek egyetemre és elérjem a céljaim. Igen mondhatjuk, hogy ugye ekkor pont 18 év körül jártam, de ez még csak egy kezdetleges érzés volt részemről.

Költözés és egyetemi évek

Ahogy elköltöztem az egyetem miatt otthonról, akkor éreztem csak azt, hogy milyen is teljesen szabadnak lenni. Amikor nem kellett időre hazaérni vagy esetleg telefonálni ha kések. Ez a szabadságérzet pedig csöppet sem segített hozzá eleinte a felnőttes gondolkodáshoz. Az első év a bulizásról szólt, ekkor még nem voltak olyan kemények az egyetemi órák, viszont a második évtől az egyetem is bekeményített, legalábbis az órák mennyiségét és súlyosságát tekintve. Itt volt megint az életemben az a pont, ahol döntenem kellett, hogy a buli vagy az egyetem. Persze nem azt mondom, hogy ezután nem voltak partik, de azért igencsak csökkentett mennyiségben.

A nagy betűs ÉLET

Aztán jött az esküvő, és férjes asszonnyá váltam. Végeztem az egyetemen és elkezdtem dolgozni. Innentől a bulik és szórakozás száma a nullára redukálódott. Teljes komolysággal vettem az életem, és lassan elfelejtettem milyen is elengedni magam. Valahogy azt éreztem, hogy nekem olyat már nem szabad, hiszen a munkámból adódóan is komolyan kell hozzáállnom a dolgokhoz. Ezután jött az anyaság, ami után meg végképp azt éreztem, hogy anyaként nem szabad egy pillanatra sem kikapcsolnom, mert ugye az “anya üzemmód” állandóan be van kapcsolva. A férjemtől meg is kaptam, hogy olyan savanyú vagyok sokszor, mint aki nem boldog, pedig megvan mindene. Rengeteget agyaltam ezen, aztán jó pár hónap után rájöttem, hogy nem a boldogsággal van baj, mert szeretem az életem, és senkivel nem cserélnék egy pillanatra sem, hanem arról, hogy elfelejtettem, hogyan is kell kikapcsolni. Letenni a felelőség terhét akár csak egy órára is. Egy kicsit lejjebb adni a komolyságból és engedni a gyermeki énemet előtérbe helyezni. A poénokban nem a sértést keresni, hanem csak nevetni rajta. A gyerekkel felhőtlenül játszani és közben nem azon agyalni, hogy vajon ebből éppen mit tanul vagy hogyan segíti a fejlődését. A felnőttként értelmetlennek tűnő gagyarászáson csak egyszerűen együtt nevetni vele. Esetleg hagyni, hogy lovagoljon a hátamon és hajamat gyeplőként használja, úgy, hogy közben nem kiabálok, hogy “ne csináld!”, hanem a “gyí te pacit” éneklem neki és egy pillanatig élvezem vele együtt a mókázást.

Egy kis mókázás

Megtanulni kikapcsolni

Rájöttem, hogy ezek a pillanatok nagyon fontosak, hogy az ember ne unja meg a saját életét. Szükséges, hogy néha ne azon agyaljunk mit és hogyan csinálunk, csak éppen hagyjuk, hogy az történjen, amit a szívünk diktál, még ha ez ellent is mond néha a felelősségteljes komoly felnőtt létnek. Én most épp erre próbálok tudatosan odafigyelni, hogy néha kikapcsoljam az agyam, és ne folyton azon kattogjak, hogy ez nem felel meg a normáknak, és hogy mit szólnának ehhez mások, ha látnák. Visszatérve a lovaglós példához, ha azt valaki kívülről figyelné valószínűleg úgy gondolná, hogy milyen anyuka az ilyen, aki nem szól rá a saját gyerekére, ha az éppen húzza a haját, vagy épp ugrál a hátán. Pedig csak annyi történt hogy egy pillanat erejéig az anyuka is beleolvadt a gyermeke képzelt kis világába, ahol ő a világ legjobb cowboy-ja.

One Comment

  • Andrea

    Érdekes téma. Szerintem a felnőtté válás sok mindenkinél mást jelent. Most elgondolkodtam és számomra ez a gyermekvállalást jelenti. Szóval számomra a legfontosabb, hogy egészséges gyermeket hozhassak a világra és fel is tudjam nevelni. Ennek érdekében ma már sokkal jobban figyelek magamra, főleg ezen dolgok miatt: https://havasilotuszbetet.hu/tudta-hogy/?v=35b5282113b8 !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük