Ki az a Norah?

2018 elején megszületett a kisfiam, Bence, akinek köszönhetően az életem hatalmas fordulatot vett. Anya lettem. Ez egy teljesen új munkakör a gyógyszerészet után. Sokszor az új élethelyzetek és a változás ijesztő lehet, nem voltam ezzel én sem másként. Féltem az ismeretlentől és attól, hogyan fogok ezzel a hatalmas felelősséggel járó feladattal megbirkózni. Teltek a napok egymás után, és én egy idő után azon kaptam magam, hogy egyre jobban ismerem Bence apró jelzéseit. Kezdtem megnyugodni és lassacskán élvezni a mindennapokat. Rájöttem, hogy itt van egy picinyke lény, akinek minden ismeretlen ezen a bolygón, mindent én és az apukája mutathatunk és taníthatunk meg neki, és ezért ő feltétel nélkül szeret minket. Hát van ennél csodásabb? Nem hiszem.

Mégis úgy érzem, hogy én nem akarok “csak” anya lenni. Szeretnék egyszerre anya, feleség, háziasszony, gyógyszerész és nem utolsó sorban nő is lenni. Úgy gondolom, hogy 26 évesen a mai világban fiatal anyukának számítok. Mindent megszeretnék adni a kisfiamnak amit csak lehet, de emellett nem szeretném feladni önmagam. Imádtam a patikai munkám, mert mindennap úgy feküdhettem le, hogy ma is hozzájárulhattam a betegek gyógyulásához. Ha őszinte akarok lenni ez az életérzés hiányzik. Be kell látnom, hogy még ha Bence ki is tölti minden időmet és a nap végén csak bezuhanok az ágyba, akkor is azt érzem, hogy ma is tehettem volna valamivel többet.

Számomra a kisfiam most a legfontosabb, mivel szinte mindennap mutat valami újdonságot, amitől sokszor leesik az állam vagy épp könnyet csal a szememre. Ebben a korszakában egyetlen pillanatról sem szeretnék lemaradni. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy blogot indítok.

Úgy érzem, hogy a szakmai vagy a magán jellegű bejegyzéseimmel ugyanúgy segíthetek másokat mint a patikában, csak éppen a laptopom előtt ülve, itthonról. Terveim szerint a blog velem együtt fog formálódni. Elöljáróban viszont szeretnék egy kis betekintést engedni az életünkbe, megosztani a nehéz pillanatokat vagy éppen az örömtelieket, szépségápolási tippeket. Szó lesz az  egészségmegőrzésről és a minden családban előforduló egészségügyi problémákra való megoldásokról. Mindezt egy anya, gyógyszerész és feleség szemszögéből.

Olvasgassátok szeretettel és kérdezzetek nyugodtan! Ígérem, őszintén válaszolok mindenre, amire csak tudok. Ha van valami amiről olvasni szeretnétek, szívesen fogadom a témaötleteket is a következő email címre:

info@norah.hu