Egy kényes kérdés: Tápszer vagy anyatej?

A kérdésre a válasz természetesen az anyatej, de mi a helyzet akkor, ha nincsen. Marad a tápszer. Más választás nem igazán van. Milyen érzések kavarognak ilyenkor egy anyában? Hogyan állnak ehhez a dologhoz a körülöttünk élő emberek? Ezekre a kérdésekre kerestem a válaszokat és a továbbiakban ezt fogom kifejteni a saját tapasztalataim alapján.

Nem tudom más tapasztalt e ilyet, de én igen csak furcsának találtam, amikor Bence születése után mindenki arra volt kíváncsi tudom e szoptatni őt. A mindenki szó használatánál tényleg nem túlzok. A látogatóba jött rokonok, szomszédok, séta közben odajött idegenek első kérdései között volt, hogy szoptatom e a babám, talán a “jaj, de édes baba” és a “hogy hívják a picit” mondatok előzték meg néha.

Lehet, hogy ez csak engem érintett kellemetlenül, mert én sajnos nem tudtam anyatejet adni Bencének csak az első pár hétben, és akkor is csak úgy, hogy ki kellett egészítenem tápszerrel. Tisztában vagyok vele, hogy a gyermekemnek az anyatej lett volna a legjobb tápanyag és bántott is a dolog, hogy nem tudok neki adni. Mindent megpróbáltunk. Szedtem tejszaporító tablettát, vitaminokat, valamint ittam a teákat és sört is, de napról napra kevesebb volt. Megjegyezném viszont, hogy a Karamalz sör, bár csodákra nem képes, de minden elfogyasztott doboz után éreztem, hogy hat. Elegendő tej viszont nem volt.

Egy aggódó édesanyában rögtön felmerül, hogy mi lesz most? Elég erős lesz az immunrendszere, ha csak tápszert fog kapni? Érezni fogja e, hogy az édesanyja vagyok, ha nincs meg a szoptatás során lévő testi közelség? És akkor ezekre a depresszióra hajazó belső kérdésekre jöttek még az idegenek és távoli rokonok szoptatással kapcsolatos nyaggatásai. És a megdöbbent arc mikor közlöd, hogy a gyerek nem kap anyatejet, csak tápszert. Mintha te tehetnél róla, hogy nincsen tejed. Ennyi persze bőven elég, egy amúgy is labilis, frissen szült anyukának, aki még abban sem biztos, hogy, hogy fog megbirkózni ezzel a hatalmas felelősséggel. Meg fog e tudni adni mindent, és érteni fogja e valaha a gyerek jelzéseit, mert hát igen, az első pár hét valljuk be piszok nehéz. Szeretnéd ha boldog lenne, de sokszor csak sír, és te nem tudod, hogy mit szeretne. Aztán később persze megismeritek egymást, és fél “gügyögésből” megérted, hogy mire vágyik éppen.

Nekem a védőnőm segített egyébként a legtöbbet abban, hogy el tudjam fogadni nincsen tejcsi. Az első pillanattól kezdve, azt hangoztatta, hogy ez nem probléma. Ott a tápszer, más gyerek is nőtt már fel csak tápszeren, és semmi bajuk nincsen. Megnyugtatott, hogy nem én vagyok az egyetlen aki ilyen problémával küzd, és hogy próbáljak meg arra koncentrálni, hogy a gyerek jól fejlődik és kutya baja sincs. Nem értem, miért van az a berögzülés az emberekben, hogy ha pici babát lát, rögtön arra legyen kíváncsi, hogy ciciből eszik vagy cumisüvegből esetlen tápszert?

Miért ítélnek el valakit, akinek nincsen teje? Mert elég durván hangzik, de tapasztalatból mondom, hogy mikor ez szóba került, nem az elfogadást és megértést éreztem a másik féltől, hanem hogy az ilyen-meg olyan praktikát kipróbáltad már? Magyarán, mindent megtettél? Mintha egy anyának nem lenne ez fontos. Persze felfoghatja az ember úgy, hogy csak próbált tanácsot adni és csak segíteni akart, de valahogy akkor és abban a lelkiállapotban, amiben akkor a frissen anyává vált nők vannak, nem így fogják fel és nem így élik meg. Hanem hogy egy újabb ember, aki szerint nem tudod megadni a gyermekednek azt amire a legjobban szüksége lenne.

Most viszont, hogy Bence elmúlt fél éves és visszagondolok erre az időszakra, és a félelemmel teli kérdéseimre, tudom, hogy az anyai kötődés nem a szoptatáson múlik. Bár az immunrendszerével kapcsolatban korai lenne bármilyen következtetést levonni, mert a legtöbb esetben a közösségbe való bekerüléskor dől el, hogy hogyan bírja majd a strapát, de eddig egy enyhe megfázáson kívül, semmilyen más betegsége nem volt. Szóval az akkori önmagamnak annyit üzennék, hogy bárki kérdezi tőled, hogy szoptatsz-e? A válaszod teljes magabiztossággal lehet a következő: “Nem, mert minden erőfeszítésem ellenére nincsen anyatejem, de a kisbabám köszöni szépen, gyönyörűen fejlődik, és egészséges a tápszernek köszönhetően.”

Ha tetszett a bejegyzés kattints a megosztás gombra, illetve ha van véleményed vagy kérdésed a témával kapcsolatban írj nekem a megadott elérhetőségeken!

4 hozzászólás

  • Juhász Kriszta

    Nóra , az én anyukám nem tudott egy csepp anyatejet sem adni és azt kell mondanom , hogy még közösségbe kerülésemkor sem voltam beteges .
    A fiamat én is csak fél éves koráig tudtam szoptatni, mert már nem volt tápláló és amikor elkezdtük a tápszert , végre nyugodtan és jóllakottan végigaludta az éjszakát 😉 Szóval azt gondolom , hogy az anya úgyis mindent megtesz , ami a legjobb a gyermekének, Nagyon jó egészséget Nektek !

    • Norah

      Nagyon megnyugtató ezt hallani. Én is úgy gondolom, hogy egy anya megtesz mindent, hogy a gyereknek a legjobb legyen, csak mindig van valaki aki jobban tudja. Amikor kiegyensúlyozott az ember, akkor ezeket el tudja engedni a füle mellett, de amikor amúgy is labilis, meg a gyerekről van szó, elbizonytalanodik. Köszönjük szépen, viszont kívánom Nektek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük